Keres

Autóklíma ózonos fertőtlenítése

Az otthoni légkondi éves kötelező karbantartása és tisztítása után, ne feledkezzünk meg a gépjárművünk klímájáról sem!

A magyar lakosság több mint 70%-a rendszeresen, hetente többször autózik. Ehhez itthon nagyjából 4millió gépjárművel rendelkeznek a háztartások. Vannak akik „csak” a hétvégi bevásárláshoz veszik elő az autót, azonban rengetegen vannak, akik munkahelyük távolsága miatt vagy hivatásukból adódóan hosszú időt kénytelenek az autóban tölteni. Számukra különösen fontos annak kényelme, üzembiztos működése. A nélkülözhetetlen alkatrészeken, egységeken túl, az utazás élményéhez az autóklíma is sokat hozzátesz.

Bekapcsoljuk a klímát, ha a napon felforrósodott autóban melegünk van, ha esős időben párásak az ablakok, sőt az újabb gépkocsikban már a fűtés is a légkondin keresztül valósul meg. Az autóklíma tehát sokunk számára elengedhetetlen felszereltség, különösképpen, ha napi több órát kell autóban ülnünk, vagy egyszerűen nem akarunk nyáron, átizzadt ingben megjelenni egy fontos találkozón.

Ugyanúgy, mint a lakásban lévő légkondicionáló berendezés, az autóklíma is elkoszolódik bizonyos időközönként, a párakicsapódás miatt itt is megjelenhet a penész. A piszkos klíma kellemetlen szagot áraszt, betegséget, asztmátis okozhat, súlyos esetben legionella-fertőzést.

A klíma és a szellőzőjáratok tisztítása elengedhetetlen! 

fertőtlenítésére kiváló megoldást nyújt az ózonos eljárás. Erről korábban az „Ózongenerátorral a VÍRUSOK, BAKTÉRIUMOK és GOMBÁK ellen” című cikkünkben részletesebben írtunk.
 

Hogyan is történik a folyamat? - Nézzük meg egy kicsit részletesebben.    


Mivel az ózon nem tárolható és szállítható gáz, ezért azt mindig helyileg állítják elő. A művelet során a szakember egy készüléket, ózongenerátort helyez el az autó utasterében. Járó motorral és légkondival, belső levegőkeringtetésre állítva üzemelteti az eszközt, amely apró elektromos kisülésekkel ózont termel. Vegyszermentesen fertőtleníti a teljes járművet, a szellőzőktől a kárpitokig. Nem elfedi a kellemetlen illatokat, hanem megszünteti azt, még a dohányfüst szagát is. Az eljárás végén a generátor az ózont visszaalakítja oxigénné, ezáltal nem marad káros anyag az utastérben.

Az ózon három oxigénatomból álló (O3) molekula. Oxidálószer, így képes reakcióba lépni a baktériumok, gombák, vírusok sejthártyájával, belülről pusztítva el azokat. Fertőtlenítő hatása erősebb a klórnál. Fontos, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást kialakítani ellene. Szagtalanít. Nagy mennyiségben mérgező, ugyanakkor instabilitásának köszönhetően rendkívül gyorsan oxigénné alakul. A sztratoszférában az ózonpajzs véd bennünket a káros UV-sugaraktól, a talaj közelében azonban csekély mennyiségben fordul elő.

Az ózonos légtisztító eljárás számos területen régóta bevált módszer. Alkalmazzák penészgátlásra lakásokban. A szolgáltató szektorban (hotelekben, vendéglátóhelyeken, szépségszalonokban, edzőtermekben, uszodákban, egészségügyben, személyszállításban) baktérium- és vírusirtásraszagsemlegesítésre. Az ózontechnológiát az agrárszektor is hasznosítja, zöldség- és gyümölcsraktárakban az áru frissen tartására, állattartó telepeken fertőtlenítésre. 

Hatékony, tudatos, környezetbarát.

Ugye neked is szükséged van a tiszta és kórokozómentes levegőre?!    

Ha szeretnél megszabadulni a klímád kellemetlen szagától, az allergénektől vagy csak elővigyázatos lennél a legjobb helyen jársz!

 


Kövess minket Facebook oldalunkon, csatlakozz a Klímás kérdések és válaszok - klimaTIPP.hu csoporthoz és iratkozzon fel körlevelünkre, hogy értékes tudással és nyereményekkel gazdagodj. 

Ha tetszett a cikk értékeld a csillagokkal és hagyj egy kommentet a részünkre. Segítsd munkánkat azzal, hogy megosztod velünk véleményed.

Ha kérdésed, vagy javaslatod van, lépj kapcsolatba velünk e-mailben. 

  • 2021.05.02., Vasárnap
  • 1639

Címkék

Véleményt írok a hírről!

Értékelés :