Keres

Minden, amit a klímával történő fűtés esetében tudni kell

A téli időszakban a legtöbb embernek nem éppen a klímaberendezések jutnak eszébe, azonban két különböző eszköz használata sem idegen a hideg évszak idején. Az egyik ilyen készülék a párátlanító, amelynek célja nem meglepő módon az, hogy valamilyen elektromos vagy kémiai úton csökkentse a levegő páratartalmát. A másik eszköz pedig a hétköznapi értelemben vett klímaberendezés, amely egyre inkább elterjedőben van a fa- vagy gázfűtés alternatívájaként.

A párátlanító

A téli időszak azért rossz sokak számára, mert beszorulnak a házba, a lakásba. Kevés a mozgástér, a fényviszonyok sem ideálisak, ráadásul a nyirkos idő miatt bennreked a pára... dohos, kellemetlen lesz a levegő, szörnyű. De ha sejtjük, hogy a lakásban hamarosan meg fog jelenni a penész, akkor a páramentesítő segíthet megakadályozni a megjelenését. A már elterjedt penészgombát azonban ki ne szárítsuk vele! Súlyos megbetegedést okozhat a száraz, levegőben terjengő penész. Párátlanító alkalmazása előtt mindenféleképpen távolítsuk el az összeset az érintett felületekről.

Ha klímaberendezésre nem is akarunk befektetni, már egy párátlanító is sokat tud dobni a helyzeten. Persze nem csak a tél miatt: használhatjuk a konyhában sütéskor, főzéskor, uszodában, üzemekben, dolgozószobában, vagy esetleg elázott bútorok szagának eltüntetéséhez egy csőtörés után. A párátlanító egy nedves pincén is rengeteget tud segíteni, de a téli ruhaszárítás problémájával is könnyebben meg lehet vele birkózni.

Páramentesítő készülékből többféle kapható. Némelyik csak egy, de némelyik akár több szobához is használható, ez típusfüggő. Az elektromos változatokban egy hőcserélő rendszer és egy ventilátor végzi a párátlanítást a következő módon:

1) A ventilátor beszívja a levegőt a hőcserélő rendszer irányába
2) A hőcserélő lehűti a levegőt és kicsapódik a pára
3) A víz átmegy a szűrőn, ami kiszűri a koszt és baktériumokat, kórokozókat
4) A levegőt visszamelegíti a készülék és kifújja
5) A víz távozik egy tartályba, amit a tulajdonos aztán nem használ fel fürdésre vagy ivóvíznek, mert nem tiszta. De akár közvetlenül a szennyvízbe is mehet, ha a páramentesítő olyan kialakítású.

 

Fűtés klímával? Miért ne?

Hazánkban a téli időszakot a gázfűtés dominálja, azonban számos alternatíva kezd megjelenni a piacon. A fűtés klímával is megoldható manapság, így a megújuló erőforrásokra alapuló rendszerek mellett egyre népszerűbbé kezd válni ez a megoldás is. A beruházás összege és a magas villanyszámláktól való félelem miatt a vásárlók gyakran bizalmatlanok ezzel a lehetőséggel szemben, azonban megfelelő utánajárással és tervezéssel költséghatékony megoldás születhet. A légkondicionáló berendezésekkel kapcsolatban sokan azt gondolják, hogy csupán a meleg nyári napokon való hűtésre alkalmasak, azonban ez nem teljesen igaz. Vannak ugyan olyan készülékek, amelyek csak ilyen jellegű feladatok ellátására alkalmasak, de rengeteg olyan típus is elérhető, amely kiegészítő- vagy akár teljes értékű, önálló fűtési rendszerként is képes működni.

A klímaberendezések hatásfokát két változóval szokták jellemezni:

- SEER: seasonal energy efficiency ratio, azaz szezonális energiahatékonysági tényező a hűtésre
- SCOP: seasonal coefficient of performance, azaz szezonális teljesítménymutató

A környezettudatosság érdekében olyan készüléket érdemes választani, amelyik a lehető legjobb energiaosztályba tartozik és inverteres kialakítású. Az inverteres klímák olyan szabályzórendszerrel rendelkeznek, amely az adott tényezők alapján tudja változtatni a leadott teljesítményt. Az intelligens szabályzás folyamatos fejlődésének köszönhetően egyre kevesebb áramot fogyasztanak egyre jobb hűtési és fűtési hatásfokok mellett.

A légkondicionálók mellett rengeteg érv szól. Az egyik az, hogy megfelelő berendezéssel a hűtés és fűtés is megoldható, így elég csupán egyetlen rendszert kiépíteni a beszerzést követően. Itt merül fel a másik tényező, amelyet figyelembe kell vennünk: az üzemeltetési hőmérséklet, pontosabb a jelen cikk témája kapcsán a fűtésre vonatkozó adatok. Hűtéskor a külvilág felé továbbítja a hőmennyiséget a hűtött térből. Amennyiben a fűtés klímával történik, akkor értelemszerűen ennek a folyamatnak az ellentéte zajlik le, ezért nem mindegy, hogy hány fokos a külső hőmérséklet! Magyarországon -15 Celsius fokkal érdemes számolni legalacsonyabb hőmérsékletként, így olyan eszközre lesz szükségünk, ami ezen ezen az értéken még képes jó hatásfokkal üzemelni. Szerencsére ez a legalacsonyabb hőmérsékleti érték nem azt jelenti, hogy ez alatt a berendezés lekapcsol, hanem azt, hogy ilyenkor több energiát kezd fogyasztani a benti hőmérséklet fenntartása érdekében. Olyan berendezést vásároljunk, ami rendelkezik (vagy bővíthető) leolvasztás funkcióval is! Hűtés esetén a páralecsapódás a beltéri egységen megy végbe, viszont fűtéskor a kültérin, ezért fagy esetén bajt okozhat az eljegesedés.

Ha a fűtés klímával történik, akkor a hagyományos gázalapú rendszerekkel szemben kevesebb problémával kell számolnunk. Nem jelent veszélyt a lakókra, hiszen nem robbanásveszélyes és nem áll fenn a szénmonoxid-mérgezés veszélye sem. A kiépítési költség listájáról a kéményt is lehúzhatjuk.

A fűteni kívánt légteret rendkívül pontosan kell meghatározni, mivel így tudjuk elérni lehető hatásfokot. Mivel közvetlenül a légtérbe fújja a meleget a berendezés, így rendkívül gyorsan növeli a hőmérsékletet. Sokak számára negatívum, hogy a hagyományos fűtéssel ellentétben zajjal jár a készülékek működése. Hogy ezt a problémát elkerüljük, érdemes valamennyivel nagyobb teljesítményű típust választanunk, mint a kiszámolt értékeink, hiszen így a rendszernek nem kell 100% közeli értéken működnie. Az általános zajszint felméréséhez érdemes felkeresnünk egy olyan forgalmazót, ahol működés közben láthatjuk (illetve hallhatjuk) a kinézett berendezést. 

 

A klímavásárlással kapcsolatos írásainkhoz hasonlóan itt is ki kell emelnünk azt, hogy csak megfelelő hátterű kereskedőtől érdemes vásárolni, a lehető legjobb garanciafeltételek mellett! A pontos és megbízható működés érdekében sose feledkezzünk el a klímaberendezések folyamatos karbantartásáról!

 

  • 2018.03.25., Vasárnap
  • 7901

Címkék

Véleményt írok a hírről!

Értékelés :