Keres


A piacon lévő szereplők, legyen az ügyfél vagy klímás szakember, egyaránt nagy lehetőségként tekintenek Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentésére. 

Ahogyan azt korábban már megjegyeztük 2021 a lehetőségek éve lesz mindenki számára, így igaz ez a klímás szakmára is. Most néhány pontba összeszedtük, amit a felújítási program keretében fontosabbnak tartk.

Címkék

Bővebben

Gyerekkoromban a napelem széleskörű alkalmazása még kvázi sci-fibe illő ötlet volt. Akkoriban a kezdeti szárnypróbálgatások már felbukkantak az iparágakban is, azonban a napelemek még főként iszonyatos fejlesztésű költségű koncepciókban voltak jelen. Idővel persze a gyártástechnológia fejlődésével olcsóbbá és elérhetőbbé váltak. Amikor sok évvel később közelebb kerültem a napelemek témájához, még mindig koncepcióautókról volt szó, viszont ekkor már jóval hétköznapibb megoldásnak számítottak. A technológia napjainkra pedig már egy széles körben, akár magánszemély által is elérhető megoldássá fejlődött, legyen szó akár fűtésről, akár az általános energiaszükséglet fedezéséről.

Címkék

Bővebben

A klímaváltozás egyik ördögi köre a klímaberendezésekhez kapcsolódik. Ahogy nő a hőmérséklet az egyes területeken, az emberek egyre több légkondit vesznek igénybe, egyre többször. Ez részben azért probléma, mert a klíma által leadott, külső környezetbe távozó hő tovább növeli a városi hőszigetek hőmérsékletét, ráadásul az energiaigény is nő. A növekvő energiaigény miatt az erőművek egyre jobban szennyezik a környezetet: a napelem farmok és szélerőművek miatt a természetes élettereket kell felforgatni, az atomerőművek hűtővize felborítja a természetes vizek állapotát, a nem megújuló erőforrásokat használó erőművek pedig az üvegházhatást erősítő gázokat juttatnak a légkörbe… Ez pedig hozzájárul a klímaváltozás hatásának erősödéséhez. Viszont megfelelő szabályok, és a betartásuk mellett nem kell búcsút venni a klímaberendezésektől!

Címkék

Bővebben

klímaszerelőA klímaberendezés sokak számára nélkülözhetetlen részévé vált a mindennapoknak. A legtöbben ugyan kényelmi okokból használjuk a nyári melegben, azonban a legnagyobb forróság alatt bizonyos egészségügyi problémák elkerülésében is segíthet. Télen pedig egyre több háztartásban kap szerepet, mint a fűtőrendszer kiegészítője, vagy akár teljes mértékben át is veheti annak a funkcióját. Ebben a cikkünkben a lakásban található légkondi, illetve az autóklíma karbantartásával kapcsolatban osztunk meg néhány gyakorlatias tippet.

Címkék

Bővebben

Nincs ideje válogatni?

Kérjen gyors árajánlatot az önhöz legközelebbi cégektől!